Sziasztok! Végre megint van valami hosszan kifejthető írni valóm. :3 Úgyhogy reszkessetek, jön a rettegett őszinteség, avagy a legnehezebb dolog amit csak el tudsz képzelni! ><Nem rég elbeszélgethettem valakivel az őszinteségről. Nagyon mélynek találom ezt a témát. Ha jól a lelked mélyére nézel, te is beláthatod, hogy nem vagy a legőszintébb. Én itt három példát szeretnék felsorolni nektek, amire egy film vezetett rá:
1. A gyermeki őszinteség
Mindenki őszintének születik. József Attila Mama című versében meg is írja: "én még őszinte ember voltam...". Amikor még kicsik vagyunk, csak a saját gondolatunk, véleményünk a fontos, nem gondolkodunk a következményeken, csak tesszük, vagy épp mondjuk amit éppen ki tudunk nyögni. Nem gondolunk át semmit, csak tesszük. Ez a teljes őszinteség, ahol még se érzelmet, se semmit sem torzítunk el.
Általában onnantól kezdve, hogy közösségbe kerülünk, mondjuk óvodába, (mert bölcsiben azért még nem) azonnal be akarunk illeszkedni. A beilleszkedéshez pedig az kell, hogy elfogadjanak minket a többiek, ehhez azonban sajnos rengetegszer tagadjuk meg önmagunkat (már aki...).
2. A nagyszájú, menő réteg
Ez a társadalom 50%-át teszi ki körülbelül. A felszabadultabb emberekből alakul ki, akik először próbálnak egy társaságban kapcsolatokat létesíteni legtöbbször. Kívül az örök vagányság látszik, ám belül lehet szomorú, sérelmei lehetnek. Általában olyan gyerekekből lesznek ők, akiknek nem a legjobb a családi hátterük, esetleg szeretethiányosak. Ők sem rosszak, csupán mindig a jó oldalukat mutatják, és nehéz rájönni, milyen is ő valójában.
Egyszer beszélgettem egy lánnyal, akit szintén ide sorolnék. Nagyon szomorú volt, és kicsit lelket próbáltam önteni belé. Ő a telefonján a facebookot kezdte nézegetni. Szóba került egy lány, aki nagyon mű, és közelről ismertük. a lány egyszer csak megállt, és a telefonjára bámult, én is oda néztem így. Hát az ellenszenves lánynak lett új profil képe, a lány meg sóhajtott egyet, rám nézett, majd gyorsan írni kezdett a telefonján: "Szépiii!!! <33"- valami ilyesmit írt oda neki, miközban azt motyogta: "Na írjuk oda neki, hogy szép..." Ez nagyon ledöbbentett, és azóta kevésbé hiteles számomra a szava. Ez nem gonoszság, csupán magunk megjátszása, a beilleszkedés céljából.
3. A csendes réteg, akik megtanultak fapofával élni
Ezek itten meg a visszahúzódó gyerek rétegből alakultak ki. Ők azok, akik a sok szemétkedés után úgy döntöttek, inkább minden érzelmet magukba fojtanak, mindenkivel kedvesek, és soha nem veszekszenek! ha pedig megbántják őket, azt is mélyen magukba zárják. Önfeledt játszadozás, vidámság? Náluk kizárt. Még a mondani valójukat is többször átgondolják, bár ez közös a kettes pontban lévőkkel. Csak nagyon nehezen vehetjük rá őket arra, hogy önfeledtek (őszinték) legyenek.
4. És végül azok, akik őszinték maradnak...
Bizony, vannak olyan erős emberek, akik mindig őszinték. Ez a pozíció fájdalmakkal, csalódásokkal járhat, hiszen sokan nehezen viselik, ha mondjuk őszinték megkritizálják őket. (Bevallom, én is ilyen vagyok...) Viszont akik mindig őszinték maradnak, esélyesebbek arra, hogy néhány barátjukkal jóval szorosabb kapcsolatot alakíthatnak ki, mint a kettes, és hármas pontba tömörülő emberek. Több kockázattal, de talán boldogabb, igazabb élettel jár. Ám őszintének úgy is lehet lenni, hogy vigyázunk, nehogy kárt okozzunk a másikban a szavainkban, hiszen akkor valóban a legbensőségesebb barátra lelhetünk benne, nem csak olyanra, aki megmondja a tutit, de ha nem szoksz hozzá, a szavaival kikészít. Hiszen a szavak hatalmas fegyverek, és rengeteg kárt lehet okozni egy emberben, ha csak az őszinteségünkre hivatkozva beletiprunk a lelkébe.
Mikor lépjük át az őszinteség határát, és kezdünk tulajdonképpen hazudni?
Akkor, amikor már átgondolunk valamit, mielőtt kimondanánk. Nem a mérlegelésről beszélek, hanem arról, hogy azért gondoljuk át, mert félünk környezetünk reakciójától. Aki őszinte, annak a véleménye jóval többet ér, hiszen nem csiszolgatja előttünk.
Kivel lehetünk őszinték?
Természetesen, akik a kettes és a hármas pontban foglalnak helyet is lehetnek őszinték másokkal, főleg családjukkal szerelmükkel barátjukkal, de legtöbbször álarccal az arcukon néznek környezetük felé. Az őszinték között pedig szintén vannak, akik néha mást mutatnak, mint gondolnak, hiszen nem vagyunk tökéletesek.
Szerintem mindenki lehetne őszinte, hiszen annak születünk. Az elváltozás függ a környezetünktől, és a személyiségünktől is. Ám akár melyik általam kitalált besorolásba is esünk, egy valaki mindig marad, akivel őszinték maradhatunk, ő pedig nem más, mint Isten. Mindenről tud, felesleges előtte titkolóznunk, gondolatolvasó, de ha képesek vagyunk mindent nyíltan elé tárni, büszke lesz ránk.
Remélem mindenki el tud gondolkodni ezen, és mérlegelni tud. Szép nyarat kívánok minden kedves olvasómnak! :))
Halihó!
VálaszTörlésEh~ Lehet, hogy én látom rosszul, de ez nem ilyen egyszerű. Ehhez hasonló csoportokat csak tényleg lebutított amerikai tucatfilmek alapján lehet felállítani, amikben így leegyszerűsítik a dolgokat.
A hazugság nem ott kezdődik, hogy használjuk az agyunkat, mielőtt megszólalnák, azt azért minden értelmes ember szokta. Mindenki mérlegel, mielőtt kinyitná a száját, de inkább arról, hogy ezzel az emberrel lehet-e őszinte. Nem lehet így fekete-fehéren megítélni, hogy ő őszinte, ő nem, mindenki azoknak mondja meg az igazat, akiket méltónak talál arra. Van, akinél ez szűkebb, van, akinél ez tágabb réteg.
Én mindenkivel úgy indítok, hogy ő érdemes erre. Ha valaki visszaél ezzel, ott kezdődnek a hazugságok, és különféle "álarcok".
És csak hogy egy ellenpéldát említsek...
Van egy nagyon kedves ismerősöm, aki sok mindenen átment, olyasmiken, amit én el sem tudok képzelni, mi lenne velem, ha ez megtörténne. Te úgy mondanád "nem a legjobb a családi háttere" és közel sem olyan, mint amilyennek leírnád. Kevés barátja van, de azokat végtelenül megbecsüli, pont azért, mert másoknál jobban tudja, mennyire értékelni kell azokat, akiket megszeret. Megmondja nekik, nekünk a véleményét, biztat, segít minket, és éppígy megmondja azt is, ha valami nem jó. Mindig ott van nekünk, ha segítségre van szükségünk, és gyakran még önmagát is háttérbe helyezve áll a rendelkezésünkre. Ő egy végtelenül jó ember, amilyenből kevés van, és biztos vagyok benne, hogy nem egyedül én becsülöm őt ennyire.
A háttere alapján nem lehet megmondani valakiről, hogy milyen, őszinte, vagy zárkózott. Nem vagyunk egyformák, és mindenki máshogy reagál a vele történtekre. Ezért sem lehet ilyen egyszerű kategóriákba sorolni az embereket, mert túl összetettek ahhoz.
Azt meg sajnálom, hogy istent behoztad a végére, mert nem vagyok hívő, így nekem eléggé agyoncsapta az egészet.
Bocs a kisregényért :)
Hú, köszi a hosszú őszinte véleményt! :D
VálaszTörlésAmúgy tényleg kicsit túlkategoriztáltam az egészet, de ennek egy kis rajzvilm az oka, ami hamarosan felkerül a bejegyzésbe.
A rossz családi háttér nem alapnak volt szánva, csak szerintem legtöbbször akiknek rossz a hátterük, azok kerülnek abba a bizonyos besorolásba, de nem feltétlenül. És a végére odaírtam, hogy persze, mindenki sok közeli barátjával őszinte, ez csak arra volt értve, amit mondjuk a külső világ felé mutatunk.
A végére pedig szerintem fontos volt beraknom Istent, hiszen ez a témakör nagyon is kapcsolódik hozzá. Ő mindig őszinte velünk, és mi még akkor is nehezen vagyunk azok hozzá, miközben tudjuk, hogy ő amúgy is mindent tud. Ezen nagyokat lehet elmélkedni... :) A videó mindjárt felkerül, köszi a véleményt! ;)